Nemzetközi autómentő: Autómentés Ausztriából Romániába.

Sokan úgy gondolhatják, hogy az autómentés országos szinten működik, és minden autómentőnek megvan, hogy mely országban tevékenykedik. Ez viszont csak részben, és nem is minden autómentőre igaz. Az Erval Autómentő ugyanúgy mozog Magyarországon, mint Romániában, Németországban, vagy éppen Ausztriában. Több nyelven beszélünk, így románul, németül, angolul és persze magyarul is. Mi azt valljuk, hogy a környező országokból induló, akár Magyarországon is keresztülhaladó forgalmat, a tranzitforgalmat is el kell látni, legyen az kisebb defekt, vontatás, tréleres emelés, szállítás.

Nyilván, ha már tranzitforgalomról van szó, akkor meg kell említeni, hogy egy-egy telefonhívás könnyen átfordulhat nemzetközi mentésbe is. Az ügyfélnek nem mindig egyszerű kérései vannak. Mi, az Erval autómentő vállalkozásnál, azt valljuk, hogy mindenkinek megpróbálunk segíteni, úgy hogy ne kelljen sokat várni ránk egy-egy autómentésnél, illetve az ügyfél kéréseinek is maximálisan eleget tudjunk tenni. legyen szó akár napközben, vagy akár éjjel. Mi ugyanis SOS és Non-Stop, azaz 0-24-ben nyitva vagyunk.

Autómentés Bécstől Kolozsvárig.

Hogy mégis legyen egy példa a fentiekre, és esetleg érthetőbb legyen az Erval Autómentő Kft gondolkodása, most leírok egy sztorit, persze nyilván név nélkül. Működésünk megkezdése óta egyre több és több tapasztalatot szereztünk, megfigyeltük, ha szabad mondani / írni kiértékeltük ügyfeleink kéréseit, útvonalát, merről merre szoktak kérni autómentést, tréleres szállítást.

Így nem is nagyon lepődtünk meg azon a telefonhíváson mely egy nyári éjszakán történt. Ügyfelünk hívott kétségbeesve. Bécstől nem messze megállt a tudomány, az autója lerobbant. Mint kiderült a váltószerkezet adta meg magát. Ilyenkor bizony az adott autóvak saját lábán nem lehet továbbközlekedni. Azonnali tréleres szállításra volt szükség. Az ember arra gondolna, hogy a legközelebbi szervizbe kell vinni az autót, viszont nyilván ekkor az is felmerülhetne, hogy miért nem egy helyi autómentőt keresett fel ügyfelünk.

A helyzet nem volt ilyen egyszerű. Ugyanis az autó váltója bőven meghaladja a nagy értékű javítás fogalmát, és ügyfelünknek szoros kapcsolata volt egy kolozsvári autószervizzel, szerette volna, ha autóját ott szerelik meg. Így a kérésnek megfelelően indultunk teljesíteni a feladatot. Irány Bécs, ott felvettük a meghibásodott autót, szakszerűen rögzítettük a trélerre, majd indultunk Kolozsvár felé. Éjszaka indultunk, reggelre az autó már a műhelyben volt, szinte nyitásra. Több, mint 8 órás út volt, de a lényeg, hogy az ügyfél összes kérését, igényét teljesítettük.

Romániában is profik vagyunk.

Anyanyelvi szinten beszélünk Románul, így nem is meglepő hogy egyre többen keresnek minket Nagylak, Kolozsvár környékéről is. Ott is ugyanolyan szakértelemmel, ügyfélbarát magatartással segítünk minden bajbajutott autósnak. Természetesen a Romániából induló és főként az M4, M1 autópályán Ausztria, Németország felé haladó tranzitforgalmat is támogatjuk. Legyen szó lerobbanásról, balesetről, defektről, tehát szinte bármilyen meghibásodásról, akár személygépjármű, furgon esetében, az Erval Autómentő Kft -re Ön is mindig és mindenkor számíthat.